Influenza (4. rész) – Egyszerű módszerek a megelőzésre

Ezzel a bejegyzéssel végére értünk az influenzáról szóló sorozatnak. Az utolsó részben olyan tanácsokat osztok meg, amelyek segíthetnek az influenza elkerülésében. Annak is érdemes lehet őket alkalmaznia, aki beoltatta magát (valamelyik) influenzavírus elleni vakcinával, mert egyrészt a védőoltás nem jelent száz százalékos védelmet az adott vírustörzs ellen sem, másrészt a módszer egyéb, hasonló módon terjedő kórokozók ellen is hatásos lehet.

Csak kiegészítő módszerekről van szó, melyek nagyon hasznosak, de nem szabad kizárólag csak rájuk hagyatkozni!

Az influenzavírus az orrüregen és a száj-garatüregen keresztül képes közvetlenül fertőzni. Az majdnem lehetetlen, hogy egy nagy járvány esetén elkerüljük az influenza vírussal való találkozást, dacára minden elővigyázatosságunknak. Ám nem a vírussal való puszta találkozás, vagyis a megfertőződés okozza a nagyobb problémát, hanem az, ha a vírus el is szaporodik a szervezetünkben.

A következő tíz nagyon egyszerű módszer segíthet megelőzni a fertőződést (vagy legalább lecsökkenteni annak mértékét), illetve a mégiscsak elkapott vírus elszaporodását a szervezetben.

1. Gyakori kézmosás

Ezt a tanácsot azért gyakorta hallani, fontosságát még jobban tükrözi a „kézmosás után is kézmosás” kifejezés. Ne használjon azonban baktériumölő szappanokat, mivel azok elősegíthetik az antibiotikum-rezisztens törzsek kialakulását. A hagyományos szappanok és a folyó víz kellően hatékony, hiszen eltávolítják a bőrről a kórokozókat tartalmazó zsírokat és lerakódásokat.

2. “El a kezekkel a szájtól”

Próbálja megállni, hogy nem nyúl az arcához és főleg a szájához a kezével, csakis alapos kézmosás után. Bizonyított, hogy sok, légúti betegséget okozó vírus nem közvetlen cseppfertőzéssel terjed emberről emberre, hanem úgy, hogy a vírussal fertőződött tárgyakat megfogjuk és utána a kézről a vírust szépen „lenyaljuk”. A szájvédő maszk azért is hasznos, mert ezt is megakadályozza.

3. Ne dörzsölje a szemét

Ez nagyon fontos, mivel a szem nyálkahártyája a baktériumok és vírusok behatolásának egyik lehetséges pontja. Tudta, hogy felmérések szerint az emberek többsége naponta átlagosan 20-50 alkalommal dörzsöli meg a szemét? Ha végképp úgy érezzük, hogy csökkentenünk kell a viszketést, akkor az ujjaink helyett inkább a kézfejünket használjuk, mivel azon a tapasztalatok szerint sokkal kevesebb a kórokozó.

4. Tisztítsa meg a gyakran használt tárgyakat!

Fertőtlenítő permettel tisztítsa meg például az autó kormányát, a csapokat, az ajtó- és ablakkilincseket, a számítógép billentyűzetét vagy a telefonokat. Az edényeket forró vízben mosogassa el és hagyja a levegőn megszáradni őket. Ha eddig nem így volt, tartsa egymástól elkülönítve a fogkeféket, minden családtagnak legyen külön pohara és fogmosópohara.

5. Gargarizáljon

Legalább naponta kétszer meleg sós vízzel gargarizáljon. Ha a sóban nem bízik, hidrogén-peroxidos vizet is használhat. Az influenza vírusnak ugyanis a fertőzést követően 2-3 napra van szüksége ahhoz, hogy a száj és/vagy orrüregben elszaporodjon és kialakítsa a tüneteket. Egy egyszerű gargarizálással nagyban csökkenthető a vírusok szaporodása, illetve mennyisége. Ne becsülje le ezt az egyszerű, olcsó és hatásos megelőző módszert. Gargarizálásra az ezüst kolloid is alkalmas, antimikrobás hatása miatt, majd lenyelve immunerősítő hatású szerként használható.

6. Orrüreg tisztítása

Ha száraz a lakás levegője, ez kiszáríthatja az orr és a torok nyálkahártyáját, megkönnyítve ezzel a kórokozók számára a szervezetbe való bejutást. Hasonlóan az előzőekhez, az orrüregeit is tisztítsa ki legalább naponta egyszer meleg sós vízzel vagy ezüst kolloiddal. Van, aki óvatosan vizet szippant fel az orrába és úgy öblíti ki azt, ami nagyon jó tisztító módszer, de erre nem mindenki képes. Arra viszont igen, hogy egy meleg sós vízbe mártott fültisztító pálcával naponta végigtörölje belülről az orrát. Nagyon jó módszer a vírusok számának lecsökkentésére. Naponta többször óvatosan fújjon orrot, hogy a pangó váladék kiürüljön.

7. Erősítse az immunrendszerét

Ezt megteheti magas C-vitamin tartalmú zöldségek és gyümölcsök vagy koncentrátumok fogyasztásával! Ha a C-vitamin szükségletet tablettákkal fedezi, figyeljen arra, hogy azok cinket is tartalmazzanak, mivel a cink elősegíti a C-vitamin felszívódását. Az ezüst kolloid is immunerősítő hatással bír.

8. Igyon sok meleg folyadékot

Igyon olyan sok meleg folyadékot (tea, gyenge kávé, kakaó stb.) amennyit csak lehet! A meleg folyadékok fogyasztása hasonló hatású, mint a gargarizálás, csak az ellenkező irányban. Lemossák a szaporodó vírusokat a torokból a gyomorba, ahol azok nem tudnak tovább szaporodni és ártalmatlanná válnak.

9. Egyen fokhagymát

Egy kísérletben november és február között a résztvevők napi egy fokhagyma- vagy placebo kapszulát kaptak. A fokhagymakészítményt szedők közül kevesebben hűltek meg és ha meg is fertőződtek, tüneteik enyhébbek voltak és rövidebb ideig tartottak.

10. Szellőztessen

Télen is nyisson ablakot! Hagyja résnyire nyitva az ablakot abban az 1-2 szobában, ahol a legtöbb időt tölti a család, de a gyakori, rövid ideig tartó szellőztetések (főleg a közösségi helyeken) szintén hatékonyak a kórokozók kiűzésében. 

Azoknak, ajánlom figyelmébe a sorozat korábbi cikkeit, akik több információt szeretnének megtudni az influenzáról.

Influenza (1. rész) – Mi is az influenza >>

Influenza (2. rész) – Az influenza „történelme” >>

Influenza (3. rész ) – Harc az influenza ellen >>

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.